Úgy gondolom, hogy kerületi képviselőjelöltként szükséges, hogy rendelkezzek saját, megalapozott és vállalható elképzeléssel a területfejlesztés tekintetében. Programom ezt tartalmazza. A benne foglaltakkal célzom, hogy élhetőbb legyen a terület, városszerkezeti egységként egyarcúság jellemezze azt, illetve több szabadidős lehetőséget nyújtson az itt lakók számára.
Sopronkőhida-Tómalom
• Főút forgalomrendezése, kerékpár utak
• Buszmegálló, buszjárat
• Vegyes üzlet
• Közösségi tér, közösségi élet
• Belső úthálózat, közmű
• Beépíthetőség
• Óvoda, bölcsőde
• Tómalom fürdő
• Tanösvény, erdei tornapálya
Főút forgalomrendezése, kerékpár utak
Szükség van a Főút forgalomlassítására, a folyamatos balesetveszély elhárítása és a terület élhetőbbé tétele céljából. Ezt körforgalmak, kerülőszigetek beépítésével lehet a legcélszerűbben megoldani. • Sopronba sokan a főúton közlekednek kerékpárral. Rövidebb és gyorsabban is lehet rajta haladni, mint az erdei kerékpárúton, amit inkább a kirándulók, mintsem a rendszeresen kerékpárral közlekedők használják. Ennek érdekében szükséges a műúttal párhuzamosan kerékpár utat építeni Sopronig. • A Páneurópai Piknik emlékhely felé vezető út forgalma meg növekedett. Már nem biztonságos családi kerékpározásra, miközben az erre való igény megnőtt a határ mindkét oldalán. Ezért szükséges ezen a szakaszon is az úttal párhuzamosan kerékpár utat kiépíteni.
Buszmegálló, buszjárat
A főút buszmegállóinak jelenlegi, az utasok részére megalázó állapotát sürgősen meg kell szüntetni. A buszmegállókat megfelelően ki kell építeni, árnyat és eső elleni védelmet nyújtó várórészekkel, a főúton átkelők kiépítésével, a forgalomlassítással (ld. Főút forgalomrendezés…) párhuzamosan. E mellett a buszmenetrend és a buszjárat útvonalának optimalizálására is szükség van ahhoz, hogy a tömegközlekedés használata valóban komfortos lehessen.
Vegyes üzlet
Ekkora lakóterületnek szüksége van saját, az igényeket kielégíteni képes üzletre, amire erős igény is mutatkozik. Ezt a Tómalom-Kőhida-Jánostelep terület súlypontján kell elhelyezni, a megközelítőleg egyenlő távolságú elérhetőség miatt. Az épület kialakítását meg kell pályáztatni, majd a befektetővel meg kell állapodni annak megfelelő környezetrendezésében, a parkolók kialakításában.
Közösségi tér, közösségi élet
Szükséges, hogy a területen parkok álljanak rendelkezésre játszóterekkel, időskorúak mozgását segítő eszközök kihelyezésével, sportolásra alkalmas kispályával. Ezzel a generációk találkozási pontjaivá is válik a köztér és nem utolsó sorban megelőzhető ezen területek eltúlzott beépítése. A tervezés során figyelembe kell venni, hogy színvonalas kültéri rendezvényekre is sort lehessen keríteni. Többek között a Sopronkőhida és a Tómalom üdülőövezet közötti helyszín nyújt ehhez kiváló lehetőséget. Ennek a célnak elérése érdekében a tulajdonossal való egyeztetést követően mielőbb el kell kezdeni a terület áttervezését annak érdekében, hogy az ne nagyméretű épületeknek adjon otthont, hanem szolgálja az itt élő közösséget és fokozza a terület élhetőségét.
Belső úthálózat, közmű
A terület akkor lesz a jövőben egy valóban nyugodt, élvezhet lakóövezet, amennyiben a teljes területen előnyben részesülnek a gyalogosok és kerékpárosok a járművekkel szemben. Ezzel együtt fontos, hogy idővel ne válhasson hirdető- és KRESZ tábla ’erdővé’ a környék, annak vizuális környezetromboló hatása miatt. Ezeknek a céloknak az érdekében a területen jobb kéz szabály és 30 km/óra sebességkorlátozás bevezetése célszerű, lassító buckák szakszerű és a jelenkor színvonalának megfelelő beépítésével. • Az úthálózatot a 21. századnak megfelelően végleges formában szükséges helyreállítani, betartva a csatornázás, közművesítés, járdaépítés, útépítés sorrendiséget. Ennek során fontos az elektromos vezetékek földkábelezését előnyben részesíteni a közterületeken.
Beépíthetőség
Az üdülőházas (Tómalom 1.) területen lévő 360-380 m2-es telkek beépíthetősége jelenleg 10%. Mivel már most sokan ezen felül építkeztek és itt laknak, célszerű a terület lakóövezetté nyilvánítása és a beépíthetőség 15%-ra növelése. Ezzel a jelenlegi hallgatólagosan elfogadott rendezetlen viszonyokat tiszta, áttekinthető és életszerű jogi szabályozás váltja fel. A maximális homlokzat magasság és egyéb paraméterek meghatározásával ki lehet védeni azt, hogy ezáltal esztétikátlanná váljon a terület. Ennek bevezetését követően azonban szükséges a beépíthetőség és a zöld-kerítések kialakításának betartatását szigorúan ellenőrizni annak érdekében, hogy a jövőben is lakóbarát övezetnek lehessen hívni a területet.
Óvoda, bölcsőde
Szükséges, hogy a területen élő egyre több fiatal család számára megadjuk a lehetőséget, hogy helyben, jó minőségben kialakított bölcsődébe, óvodába járathassa gyermekét, hosszabb időtartamban, délutáni bent tartózkodás lehetőségét is kínálva. Nagy segítség ez sok szülőnek, akik ezentúl nyugodt szívvel indulhatnak munkába, a gyermeküket helyben és jó kezekben hagyva.
Tómalom fürdő
Az utóbbi években elindult a Tómalom fürdő fejlesztése. Szükséges folytatni ezt a munkát ahhoz, hogy megtartva a fürdő egyedi erdei arculatát, valóban látogatóbaráttá váljon az. Ehhez szükséges a gyermekmedence helyett az egykori módon való feltöltése az elülső területnek, a gyermekek és úszni nem tudók részére. A színvonal és használhatóság növelése céljából fontos a fürdő felépítményeinek, épületeinek egységes arculattal történő megterveztetése, megfelelő színvonalon való átépítése. Sokan vannak, főként a körzetben élők közül, akik nem órákra kívánják igénybe venni a fürdőt, csak úszni szeretnének. Ennek érdekében célszerű napközbeni úszójegyet bevezetni.
Tanösvény, erdei tornapálya
A környező erdőterületek megismerése illetve a zöldturizmus fejlesztése érdekében szükség van tanösvény kialakítására. Ennek a pihenést, aktív mozgást és ismeretszerzést együttesen szolgálnia kell. Ehhez szükséges a megfelelő számú és minőségű térbútor, ismeretterjesztő tábla kihelyezése, szemétgyűjtők elhelyezés, rendszeres szemétgyűjtés a területen. Ezen a túraúton erdei tornapálya kiépítése elengedhetetlen annak érdekében, hogy szolgálja a fiatalabb és idősebb korosztály mozgását is, illetve az aktív sportot kedvelőket.
Virágvölgy-Bécsi út
Bécsi út és környéke
Az útfelújítások és megfelelő karbantartások mellett a legfontosabbnak a parkosítást, közösségi terek kialakítását tartom. Szükséges a meglévő zöldterületek védelme a beépítéstől, azok korszerű kialakításával párhuzamosan. Ez alatt a használhatóság növelését, illetve a koncepciózus egységes zöldterület fejlesztést értem. Fontosnak tartom a Bécsi út Virágvölgy összekötetés megbízhatóvá tételét a gyalogosok számára a bob-pályánál. Ennek érdekében a Bécsi út ezen szakaszán forgalomlassítást kell elérni és megfelelő átkelőhelyet biztosítani. A Fűzfa sor környékén lévő sportstadion oldalán található zöldterületrész megfelelő fásítását, parkoló kialakítását, térbútorok és játszóeszközök kihelyezését, ezzel együtt a zöldterület fennmaradását fogom képviselni. A Bécsi út Szárhalommal és Tómalommal való összekapcsolását, megfelelően kiépített tanösvénnyel és a műúttal párhuzamos kerékpárút kiépítésével kívánom fejleszteni.
Buszjárat, kerékpárút
A tömegközlekedés és kerékpáros közlekedés 21. századnak megfelelő fejlesztése elengedhetetlen egy város élhetőbbé tétele céljából. A járműforgalom csökkenése mellett, biztosítja a nyugodtabb tempójú életet, ami élhetőbbé teszi a lakóterületet. A virágvölgyi terület buszjárattal való behálózását indokolja a terület nagysága és lakosságszáma.
Tanösvény, erdei tornapálya, közösségi terek
A környező erdőterületek megismerése illetve a zöldturizmus fejlesztése érdekében szükség van tanösvény kialakítására. Ennek a pihenést, aktív mozgást és ismeretszerzést együttesen szolgálnia kell. Ehhez szükség van a megfelelő nyomvonal kialakítására, a megfelelő minőségű és számú térbútor, szemétgyűjtők és játszóeszközök kihelyezésére, a terület rendszeres szemétmenetesítésére. Ezen a túraúton erdei tornapálya kiépítése elengedhetetlen annak érdekében, hogy szolgálja a fi atalabb és idősebb korosztály mozgását is, illetve az aktív sportot szeretőket. Az amfiteátrumtól az országhatárig kiépíthető ’ Dudlesz túraúthálózat’ (ld. www.sylvanus.sopron.hu) mindezeket magában foglalja és ennek kivitelezéséhez szükséges az összes pályázati forrást kiaknázni, hogy az mielőbb elkészüljön. A Trianon emlékdomb helyszínen a tulajdonossal való megegyezést követően, minőségi Trianon emlékmű felállítását fogom képviselni, a terület játszótérrel kialakított parkosításával párhuzamosan.
Közmű, útépítés, forgalomrendezés
A terület akkor lesz a jövőben egy valóban nyugodt, élvezhető lakóövezet, amennyiben a terület nagy részén előnyben részesülnek a gyalogosok és kerékpárosok a járművekkel szemben. Ezzel együtt fontos, hogy idővel ne válhasson hirdető- és KRESZ tábla ’ erdővé’ a környék, annak vizuális környezetromboló hatása miatt. Ezeknek a céloknak az érdekében a hátulsó virágvölgyi területen jobb kéz szabály és 30 km/óra sebességkorlátozás bevezetése célszerű, lassító buckák szakszerű és a jelenkor színvonalának megfelelő beépítésével. • Az úthálózatot a 21. századnak megfelelően végleges formában szükséges helyreállítani, betartva a csatornázás, közművesítés, járdaépítés, útépítés sorrendiséget. Ennek során az elektromos vezetékek földkábelezését kell előnyben részesíteni a közterületeken.
A megfogalmazott programpontok sokrétű és nagy volumenű fejlesztést ígérnek. Ezek megvalósításához elsődleges egy olyan egyarcú, emberközpontú területfejlesztési terv elkészítése, ami időtálló, 21. századi és minden érintettel leegyeztetetésre kerül. A programban foglalt célok elérését az eltökéltség mellett több tényező is segíti:
• Az egyik a nemrég elindult települési rendezési tervkészítési szakasz, ami megváltoztathatatlanul megalapozza a jövőbeni fejlesztéseket.
• A másik segítséget a 2007-2013–ig tartó EU forrásokhoz való hozzáférés nyújtja, ami a fennmaradó 1800 milliárd forinttal segíti a közjóléti fejlesztéseket.
• Walter Dezső, aki Polgármestersége négy évében a teljesítményről és a hatékonyságról tanúbizonyságot tett, újra indul az őszi választáson. Úgy gondolom a fentebb említett 2 fontos tényez ő mellett a kölcsönös támogatásunk is erősíti a programban foglaltak megvalósíthatóságát.
